Garantált penészmentesítés ThermoShield festékkel!
Penészmentes otthonban szeretne élni?
A lakások belső mikroklímáját jelentősen rontó penészesedés sajnos sok ingatlanban felüti a fejét. Együttélnie azonban nem kell a dohos szaggal, az allergiát okozó spórákkal és a cseppet sem szép látványt nyújtó feketés foltokkal, hiszen van mód arra, hogy megszabaduljon a penésztől, és megakadályozza annak újbóli megjelenését.
Vajon miért alakul ki a fejlett építőipari alapanyagok ellenére is sok helyen penész?
A nyílászárók és a hőszigetelés minőségének javulásával úgy gondolhatnánk, hogy az olyan alapvető problémák, mint a penészgomba, már rég kiküszöböltek. A gyakorlat azonban mást mutat, hiszen egyre több otthonban találkozni penészgombával, még az újépítésű ingatlanok esetében is. Bár kétségtelen, hogy a korszerű nyílászárókkal a meleg télen valóban a lakásban marad, de vele együtt a pára is, mely nedvesség formájában lecsapódva máris táptalajt jelent a penészgombának.
Míg korábban az akár négyméteres belmagasság, az ennek megfelelő, nagyméretű ablakok és az akár nyolcvan centiméter vastag falak voltak jellemzőek, addig mára az építkezések során egészen más szempontokat tartunk fontosnak, s kijelenthetjük, hogy a lakás külvilágtól való minél teljesebb elszigetelésére törekszünk. Azonban amennyi előnye van a tökéletes hang-, és hőszigetelésnek, legalább annyi hátránya is- többek között a penészesedés.
Mitől jelenik meg a penész?
Sajnos már néhány nap is elegendő ahhoz, hogy a nedvesség táptalajt biztosítson a penészgomba kifejlődésének. Ha a lakáson belül a páratartalom 75% fölé emelkedik, már sokkal nagyobb a penészesedés kockázata. Télen általában 50-65% körüli az otthonok levegőjének páratartalma, és még a rendszeres szellőztetés ellenére is növekedhet ez, mégpedig a lakók magatartásánál fogva. A takarítás, a mosás, a főzés, a teregedés, vagy a virágok öntözése is hozzájárul ahhoz, hogy emelkedik a páratartalom. A kilélegzett levegő is egyértelműen hatással van arra, hogy a normálisnál több nedvesség legyen jelen, mely könnyedén kicsapódhat pára formájában, s máris elkezdődik a penészesedés.
Új ingatlanokban is megjelenhet a penész!
Építkezés során napjainkban a gyorsaság legalább olyan fontos, mint az árak. Ennek megfelelően nem ritka, hogy a tavasztól őszig terjedő időszakban felhúzásra kerül a ház, ám azzal már kevesebbet törődnek, hogy ekkor még mindig nagyon sok építési nedvesség található abban. A ki nem száradt falak nagyobb fűtési költségeket rónak a lakókra, és nem kizárt az sem, hogy penészgomba üti majd fel fejét.
A homlokzat szigeteletlensége és a hőhidak jelenléte kedveznek a penészesedésnek.
- A szigeteletlenséggel az a probléma, hogy a nedvesség kicsapódik a hideg falfelületeken, és máris táptalajt biztosít a penésznek.
- A sarkokban, a padló és a födém külső falakkal történő találkozásainál hőhidak alalkulhatnak ki, melyek nem biztos, hogy a külső szigeteléssel eltüntethetőek.
A penészesedés bizonyítottan egészségkárosító hatással bír.
Kifejezetten a gyermekek veszélyeztetettek a bronchitiszes, asztmás és allergiás tünetek megjelenését illetően. Az allergia természetesen a felnőtteket sem kíméli, és a penészgomba spórái által okozotton felül a házipor-allergia is gyakrabban fordul elő a nedves környezetben.
Mi a megoldás a penésszel szemben?
- Vannak, akik a meszelésre esküsznek, hiszen köztudottan fertőtlenítő hatással bír az anyag. Mivel azonban a mész megkötése után lúgos hatása is megszűnik, újra szabad az út a penész számára. Ilyen módon a meszelés nem csak pénzkidobás, de tartósságához is fűzhető némi kétség.
- A rendszeres szellőztetés fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. De mi a helyzet akkor, ha a lakás egyes helyiségeiben ez nem megoldható? Rendszerint ilyen a fürdőszoba, ahol sok esetben nincsen ablak. A módszer egyébként sem nyújt teljes védelmet a penész ellen, bár tény, hogy a levegő páratartalmának ilyen módon történő elvezetése csak hasznos lehet.
- Klímaberendezések választásával a levegő ugyan szárítható, de még az energiatakarékos kialakítású készülékek is rendszeresen fogyasztják az energiát, ami a villanyszámla szempontjából semmiképpen nem bizonyul a legjobb döntésnek. Tény továbbá az is, hogy nem mindenki viseli jól a klímaberendezések működését.
Hogyan lehet otthona hosszú távon is penészmentes? Űrtechnológia az építőipar céljainak szolgálatában!
A nagy népszerűségnek örvendő ThermoVital bevonat kialakítása tulajdonképpen a NASA kutatásaira vezethető vissza, ugyanis az űrsiklók hőszigetelésének érdekében felhasznált anyagok mikro gömböcskékkel visszaköszönnek a falfestékek esetében is. Segítségével egy egyszerű festéssel gondoskodhat arról, hogy megelőzze a penész kialakulását, meleggé tegye egyúttal a falakat, és ne kelljen a hőhidak megjelenésével sem számolnia. A kerámiagömbök eloszlatják a hőt a falfelületen, így a levegőrétegződés is megszűnik.
Milyen szerep jut a kötőanyagnak?
Nem csak a kerámiagömböknek köszönhetőek a ThermoVital beltéri falfesték előnyös tulajdonságai, hanem a kötőanyagnak is, mely lehetővé teszi a helyiségek levegőjének páratartalom-szabályozását. Hogyan működik ez? Ha a falat nedvesség éri, akkor a festék pórusai mintegy kitágulnak, és magukba zárják azt, s akkor engedik ki, ha a páratartalom némileg csökken. Mivel a fűtéssel így nem kell a levegő nedvesség tartalmát is melegíteni, így sokat spórolhat a számlákon.
Hogyan előzi meg a penész megjelenését a ThermoVital?
A nedvesség elvezetése mellett a festékben jelen levő speciális só adalék gondoskodik erről. Mivel esetében természetes anyagról van szó, így veszélyes vegyi anyag kipárolgásokkal nem kell számolni, a penész mégis távolmarad majd otthonától.
Miért érdemes tehát a penészmentesítő bevonat mellett döntenie? Mit kap a ThermoVital választásával a pénzéért?
- A bevonat mintegy hőpajzsként funkcionál, segítve a penészmentességet.
- A kellemesebb belső hőmérsékletnek köszönhetően kevesebbet kell fűtésre költenie.
- Búcsút mondhat a hőhidaknak, s velük együtt a már említett penésznek.
- Több mint 4000 színárnyalat közül választhatja ki a leginkább tetszőt.
- A festékkel festett falak lemoshatóak, könnyen tisztántarthatóak.
- Már 0,3 mm vastagságban is biztosítja előnyös tulajdonságait.
- Gyorsan szárad, egyszerű vele dolgozni.
- Oldószermentes, nem kell tartani a káros vegyi anyagoktól, és azok kipárolgásától.
- Családja egészsége nincs veszélyben, allergiásoknak, asztmásoknak kifejezetten ajánlott a beltéri festék alkalmazása.
- A festéket ecsettel, szórópisztollyal vagy hengerrel házilag is felviheti, így a szakemberre fordított összegen is spórolhat.
Már megjelent otthonában a penész, és szeretne profi módon megszabadulni tőle?
Fontos, hogy odafigyeljen arra, milyen lépésekben teszi ezt meg, így időtálló, és természetesen penészmentes lesz a végeredmény!
- A már kialakult penészre VitalProtect aktív penészlemosót kell fecskendezni, amelynek hatóideje lejártával nedves dörszöléssel eltávolíthatóak a csúnya foltok.
- A bútorokkal teli szobát a VitalProtect prof folyadékból képzett hidegköddel ajánlott megtölteni. Ez nem okoz semmiben sem kárt, viszont a spórák elpusztíthatóak segítségével.
- Harmadik lépésként következhet a ThermoShield termékcsalád festékével történő kifestés.
A penészmentes otthon többé nem álom, csak a megfelelő készítmények alkalmazása szükséges hozzá. Válasszon olyan egyszerű megoldást e célra, mely nem kerül csillagászati összegekbe, mégis lehetővé teszi, hogy kevesebbe kerüljön a fűtés, és családtagjainak egészségét is biztonságban tudja, távoltartva otthonától a penészgombát!